Játékbörze - a játszótéri játékok pozitív hatásai
Ebben a bekezdésben sorra vesszük a játszótereken általánosan megtalálható játékokat, a minél egyszerűbbtől, kisebbek számára is megfelelőtől kezdve az egyre összetettebbek irányába haladva, ami már teljes önállóságot igényel, és így a nagyobbak számára nyújt tökéletes szórakozást. Ne feledjük, hogy a mozgásfejlődési szakaszok kialakulása egyénenként eltérő, ezért ne emésszük magunkat, ha mások bizonyos játékokat már előbb ki tudnak próbálni, erőltetni valamit emiatt nem érdemes. Tanuljunk inkább játszva!
Homokozó
A homokozók és a hinta használata nagyjából 6-8 hónapos kortól, de főként a baba stabil ülésétől kezdve már elkezdődhet. A homokozó elsősorban a kreatív gondolkodás és képzelőerő fejlődését segíti elő – mint például az éttermi kiszolgálás és az építkezések kivitelezése – ám eközben egyedi anyagának köszönhetően izgalmasan fejleszti a tapintást is, amely az egyik legalapvetőbb észlelési forma, és a későbbiekben sok terület kialakulására is hatással lesz. Emellett a homokozóban használt eszközök, mint a különböző öntvényformák és lapátok rendkívül jól alakítják a finom motorikus mozgásokat, mivel a szem-kéz irányítás összehangolását igénylik.
Hinta
A hinta által a gyerekek megtapasztalhatják a fizikai világban fellépő erők hatásait, amelynek köszönhetően egy rendkívül jó egyensúlyérzék fejlesztő játékban lesz részük. Amellett, hogy a hinta ritmikus inga mozgása nyugtató hatással bír és oldja a szorongást, ezzel egyidőben egy olyan intenzív impulzusokat előidéző játék, amely az idegrendszer érési folyamataira is jótékonyan hat, mivel az egyensúly központot érő ingerek segítik a megfelelő idegpályák kialakulását.
Csúszda
Ha már kialakult a járás biztonsága, és az egyszerűbb játékok használata már magabiztosan és önállóan is megy, elkezdhetjük használni az összetettebb játékokat is. A csúszda egy jó átmeneti játék a kettő között, mivel míg a feljutáshoz igénybe vett lépcsőkön való mászás már koncentráltabb figyelmet és összehangolt lépéseket igényel, addig lecsúszás közben megtapasztalhatja a különböző magasságok közötti különbséget, a gyorsulás-lassulás élményét, valamint kialakíthatja a koordinált és tompított érkezési technikákat is a csúszda alján.
Rugós játékok
A rugózó élmény elsősorban a mozgáskoordinációt fejleszti, és mindehhez egy nagyon precíz időzítési készség szükséges. A rugós játékok megfelelő használata – pláne, ha több személyes kivitellel játszanak a picik – rendkívül pontos térlátást és fejlett egyensúlyérzéket igényel, ami a későbbiek során bármilyen választott sporthoz jól alkalmazható készség lesz.
Mérleghinta
A mérleghinta fizikai szempontból hasonló a rugós játékokhoz és a hintához is abból a szempontból, hogy a koncentrációval elért egyensúlyt fejleszti, amelyet az itt tapasztalható billenési pont biztosít. Emellett szociális fejlődés szempontjából itt már vitathatatlanul egy összehangolt társas viselkedésre van szüksége a gyerekeknek, ha mindketten ki szeretnék élvezni a játék adta lehetőségeket. A mérleghinta használatához alapvetően is szükség van egy játszótársra, akivel, ha szépen kitapasztalják a játék működését és egymás viselkedését összehangolják, sikeresen lesznek képesek jól használni a játékot, amelynek köszönhetően könnyen köthetnek új barátságot, amit a többi játék használatához is tovább vihetnek.
Mászóka
Legyen szó akár mászófalról, létráról, vagy valamilyen hálószerű kialakításról, egy biztos: a mászókák az egyik legváltozatosabb formában megtalálható játékelemek, és elkerülhetetlen a használatuk a komplex játékpalettát kínáló játszóvárak használatakor is. Használatuk nem pusztán az egész testet és minden testrészt igénybe vevő fizikai kihívást, hanem ezzel együtt egy olyan összetett és összehangolt tervezési sorozatot – jobb kéz, bal láb, bal kéz, jobb láb, tekintet és figyelem megfelelő helyre fókuszálása – igényelnek, amelyek elképesztően pozitív módon hatnak a jobb és a bal agyfélteke összehangolására, az idegpályák megfelelő erősségűre való kialakítására.
Játszóvár
A játszóvár általában tartalmazza az összes, összetettebb koncentrációt igénylő játékelemet, amelyek „teljesítéséhez” fizikailag is elég fejlettnek kell lenni a gyerekeknek. A mászófalon, rúdon vagy kötélen való felmászástól kezdve a tornyokat összekötő függőhídon való egyensúlyozáson át vagy vízszintes létrán való húzódzkodáson keresztül egészen a végpontokon való csúszdákig gyakorlatilag minden hatás megtalálható rajta, amelytől az egészen végig haladva egy igazán komplex impulzusban lesz része a gyerekeknek. Egy kör alatt próbára teszi az izomzatukat, az egyensúlyt, a mélység érzékelést, a mozgások finom koordinálását és a tapintásos érzékelést is – mindezt a gyerekek legnagyobb örömére.
A gyermekek a játszótereken tehát megtanulják optimalizálni a kihívásokat önmaguk számára olyan mértékben, hogy elérjék, amit szeretnének – pl. átérni a mászóvár egyik végéből a másikba – de közben mindig egyre nagyobb feladatok elé állítják önmagukat – pl. ugyanez, de minél gyorsabban – amelynek köszönhetően önfejlesztő folyamattá válik a játszótéri eszközök használata.
Ne feledkezzünk meg a szülőkről – kiváltképp az anyukákról – sem!
A játszóterek fontos, láthatatlan résztvevői a szülők, akik olykor a háttérbe húzódva, olykor bizonyos játékokba aktívabban bevonva vannak jelen, instruálnak és vigyáznak gyermekükre. Mivel a születés utáni első pár évben a szülői pár egyik tagja – leggyakrabban az anyukák – maradnak otthon gyermekeikkel, értelemszerűen az ő időtöltésük és társas szokásaik is átalakulnak.
Szerencsére a játszóterek számukra is rendkívül jó kikapcsolódási közeget biztosítanak, ahol amellett, hogy friss levegőn tölthetik idejüket, gyermekük mellett ők is újabb barátokra tehetnek szert, tapasztalatokat cserélhetnek egymással, megoszthatják egymás között sajátos nevelési, vagy éppen főzési praktikáikat, egyszóval egy újabb, pezsgő szociális közeg részei lehetnek, amely rendkívül kellemesen tudja helyettesíteni a baráti közeggel töltött időt.
Egyik kedves anyukánk a következő módon fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Nem is tudom, hogy ki várja jobban, hogy játszótérre menjünk: Én, vagy a picik! Egyszerűen szüksége van rá az embernek, hogy társasági életet éljen ennyi otthonlét mellett. Ezt mindketten nagyon élvezzük, és az évek alatt rengeteg környékbeli barátot szereztünk már.”